A Microsoft csodaszemüvege nem csak arra jó, hogy a Skype képernyőképét virtuálisan jelenítse meg. Arra is, hogy 3D-ben teleportálva, szemtől szemben beszélgessünk egymással. Ez a videó a bizonyíték.
Egészen elképesztő, hogy a Microsoft fantasztikus szemüvege, a HoloLens mi mindent tud kihozni a virtuális valóságból. Erre néhány példát is mutattunk korábban, a videók között egy olyan is volt, amelyben a cég által felvásárolt Skype képernyőképe is holografikusan megjelenik. Na de ebben semmi extra sincs, ez a minimum, amit egy ilyen technológiától el lehet várni. De mi lenne, ha 3D-ben, virtuális teleportálással beszélgetnénk egymással?
Erre ad választ a frappáns nevű Holoportation, amely képes erre. Itt látható például az is, hogy a bemutató videó készítője egy másik szobában lévő lányával úgy beszélget, mintha vele szemben lenne. Ehhez a HoloLens szemüveg kell, illetve a szobában elhelyezve 3D-kamera.
Bár nem Skype-os megoldásként van felvezetve, de elég nagy meglepetés lenne, ha pont a Skype ne kapná meg a jövőben a lehetőséget, akkor lenne igazán nagy dobás.